A LEAF LEADERSHIP SUMMER CAMP 2016 EGY FELLOW SZEMÉVEL: KARDOS MILÁN

Az interjút készítette: Göntér Mónika

Hol hallottál a LEAF Summer Camp-ről, hogyan jutottál be a programba?

A Templeton Program adta meg nekem ezt a lehetőséget. A beválogatás, ami két részből: egy szóbeli és egy írásbeli részből, érdekes és viszonylag nehéz volt. Olyan feladatokat kaptam, amivel az általános tudást és az angol szintet is felmérték, merthogy ez egy angol nyelvű tábor volt. Aztán volt egy szóbeli beszélgetés is Skpye-on, ahol magamról kellett mesélnem, illetve arról, hogy mit szeretnék elérni az életemben.

Mi az, ami téged legjobban vonzott ebben a programban? Miért akartál rá jelentkezni?

Ez egy elég egyedi lehetőség volt. A többség, mint például én is a Templeton Programmal, vagy más hasonló program támogatásával került be. Én azért jelentkeztem, mert itt egy nemzetközi nyelvet, az angolt kellett használni. Most döbbentem rá, hogy 6 éve tanulom az angolt és kb. két hete használom csak igazán. Ezen kívül érdekes volt megismerni új embereket, érdekelt a Leadership képzés is, illetve nagyon sok további lehetőséget kínáltak még fel.

Milyen érzés volt megérkezni a táborba?

Amikor megérkeztünk a szállásunkra ott volt rajtam kívül még hetven, többségében idősebb másik fiatal, amitől kicsit megijedtem. Azon gondolkodtam, hogy én vagyok itt a legkisebb és vajon mit fogok én csinálni itt három hétig… Én most 14 éves vagyok, úgyhogy tényleg én voltam a legfiatalabb. Később szerencsére oldódott a feszültség, mert már az első napra beterveztek csapatépítős játékokat, aminek nagyon örültem.

A tábor folyamán csapatokba, családokba lettetek osztva. Ez mi alapján történt?

A nagyjából egykorúak voltak együtt, így maximum három korosztály volt egy családban. Szerintem az volt a cél, hogy minél érdekesebb és különbözőbb egyénekkel találkozhassunk. Egy család egy felnőttből és 5-6 gyerekből állt. Ennek az volt a lényege, hogy habár a három hét alatt szülők nélkül voltunk, mégis legyen egy olyan hely, ahol meg tudod beszélni másokkal, hogy hogyan érzed magad.

Az én családomban kicsit kilógtam a sorból, mert mindenki szlovák volt, csak én nem. A táborozók nagy része is szlovák volt, ami néha azért volt rossz, mert nem mindig tartották be, hogy angol a tábor nyelve. Magyarországról, a Templeton Programból négyen jöttünk és volt rajtunk kívül még két magyar lány is. Mi, magyarok azért elég jól bírtuk, hogy nem beszélünk az anyanyelvünkön egymással. Persze furcsa volt, hogy ha magyarokkal találkoztam, akkor is angolul köszöntünk egymásnak.

Mi az, ami legjobban meglepett a táborban?

Ami a legjobban meglepett az a sok-sok program, és hogy nagyon életszerű dolgokat tanítottak nekünk. Nem példákat vagy matekegyenleteket, hanem tényleg valóságos, mindennapi, hétköznapi problémákról kellett beszélni. Itt nem lexikális tudást adtak át, hanem egy életfelfogást. Azt, hogy hogyan kellene élni az életet, hogyan kellene gondolkodni egyes dolgokról. És persze ott voltak még a kihívások (challenge) is! Tényleg minden szálon a kihívás futott. Például esténként vega étteremben ettünk, mert senki nem szerette a vegát és akkor ez volt a kihívás. Vagy későn, éjfélkor, egy körül feküdtünk, hogy fáradtak legyünk, akkor az volt a kihívás. Szóval nagyon durva hetek voltak. Az első két hét különösen. Mindenkit próbáltak kimozdítani a komfortzónájából. „Ne add fel, fejleszd magad!" Ez nagyon megfogott és nagyon jó volt. A harmadik héten már sokkal több szabadidőnk volt.

A kihívásokról mesélj még pár szóban!

A leghosszabb kihívásom az angol challenge volt, ami három héten át tartott. Egy Duke of Edinburg nevű programot (szervezetet) kellett támogatnunk azzal, hogy résztvevőket keresünk nekik. Ezt egy marketing-kampánnyal kellett elérnünk. Megtanultuk például a beginner's mindset-et, a kezdők gondolkodását, ami azon alapszik, hogy nincsenek rossz ötletek, minden ötlet jó, de a jókból is a legjobbakat kell hasznosítani, vagy összekapcsolni. Például ahhoz, hogy azt megoldjuk, hogy sok résztvevője legyen ennek a programnak el kellett beszélgetnünk a program résztvevőivel, hogy hogyan érzik itt magukat, miért jelentkeztek, hogyan találtak rá…stb. Meg kellett állapítanunk a szükségleteiket, hogy az emberek miért csatlakoznak ehhez a programhoz, majd ezekből kellett megoldást kovácsolnunk. Öten voltunk a csapatban és kb. 120 ötletet összegyűjteni. Utána az volt a legnehezebb, hogy ezt a 120-at leszűkítsük az első háromra, több nap is elment erre. Ezt követően megint bemutatót kellett készítenünk, amiről visszajelzést kaptunk. Amikor már egyre kellett leszűkíteni akkor egyre több információ kellett. Nekünk a vége promóció, vagyis hirdetés lett, amit online lehetőségekre alakítottuk ki. Viber, Facebook, és további oldalakat keresgéltünk, költségvetést készítettünk, szóval tényleg komoly volt. Chatelni, skype-olni kellett a vezetőséggel és bemutatni az ötleteket majd végül, csütörtökön, az utolsó előtti napon még egy nagy prezentációban mindenki előtt, megmutattuk a cégnek. Azért angol nyelven megtartani egy prezentációt úgy, hogy még csak nem is az anyanyelved, hát az nem könnyű!

A hétvégi programok voltak a legnehezebbek és egyben a legnagyobb kihívások. Az egyik egy túra volt, amikor egy-egy negyven kilós hátizsákkal nekiindultunk a hegynek és öt másik gyerekkel meg egy felnőttel a hegyekben túráztunk. A terep elég kemény volt. Sátrat nem vittünk, csak ponyvákból meg kötelekből csináltunk fedelet, éppen csak hogy ne essen ránk az eső. A tűzgyújtás is nagy kihívás volt, amit éjjel őrizni kellett, mert mindenki félt a farkasoktól. Szóval az életben maradás és a viszonylagos komfortzónának a megteremtése. Ez volt az egyik nagyon nagy kihívás, hogy tényleg kitartani és megcsinálni a túrát.

A másik nagy kihívás az önkéntes nap volt, amikor kimozdulsz a komfortzónádból és megismerkedhetsz új dolgokkal. Sokan azt gondolják, hogy az az önkénteskedés, amikor szemetet szedsz az utcán, pedig az önkénteskedés nagyon sokszínű és az a lényeg, hogy segítsd a környezetedet. Mi például egyszer egy lerobbant buszmegállót újítottunk fel, később pedig egy hajléktalan-otthonba mentünk, ahol ruhákat válogattunk, gulyást főztünk, kerítést festettünk.

Lettek barátaid, akikkel tartod a kapcsolatot?

Igen, rengeteg barátom lett. Olyan ez a LEAF program mint ahogy a Templetonban is mondták: továbbkísérnek még a tábor után is. Például most csatlakoztunk a LEAF Alumni klubhoz, azokhoz, akik már elvégezték ezt a programot. Itt évente kétszer rendezvényt szerveznek a tagoknak, a facebook oldal miatt pedig mindenkivel chatelhetsz, bármikor, amikor kedved támad.

Mi az, amit ott tanultál, és aminek már most hasznát vetted vagy aminek szerinted hasznát fogod venni a későbbiekben?

Minden programnak más volt a tanulsága, de összességében a legfontosabb, amit megtanultam, hogy minden ember más, mindenkinek megvan a saját véleménye, megvannak a saját gondolatai és hogy azok nem feltétlenül rosszak, sőt, valószínűleg jók, még akkor is, ha te nem úgy látod őket.

Megtanultam, hogy az embereknek mennyire eltérő lehet az elképzelésük a dolgokról és kicsit a meggyőzésbe is belepillanthattam. Mert nem mindig volt könnyű, hogy a jobb ötletet válasszuk, még ha nem is az enyém volt a legjobb, mert a többség a saját elképzelését szerette volna érvényesíteni. Jó volt különböző emberekkel találkozni, mert mindenkinek van egy saját története és ezeket érdekes és fontos meghallgatni.

Tanultam nagyon sok konkrét dolgot, például team-menedzsmentet. Hogy hogyan kell egy csapatot összeállítani, felmérni az erőforrásaikat, vezetni őket. Ez is nagyon érdekes volt.

Aztán voltam egy klubban, ami kreatív dolgokról szólt. Például ha meglátsz egy tárgyat, akkor minél kreatívabb módon hasznosítsad. Illetve ha hibát találsz a világban vagy a környezetedben, akkor azt hogyan tudod kijavítani. Ez igazából erről szólt, hogy mindig tegyél valamit másokért és a környezetedért. De voltak prezentációs kurzusok is, amiket szintén hasznosítani fogok, mivel még csak most leszek nyolcadikos és biztos még egy csomó prezentációt kell majd készítenem.

Mi az, amit a nyári tapasztalataid után, innentől kezdve másképp fogsz csinálni?

Többet fogok csapatmunkában dolgozni. Egyébként én annyira nem vagyok csapatjátékos, mert szeretek mindig mindent tudni. Ha nagyobb csapatban dolgozol, akkor alkalmazkodnod kell, nem tudhatsz mindig mindent, viszont sokkal jobban is mulattok, és gyorsabban is végeztek a munkával. A csapatmunkának sok előnye van, de alkalmazkodni kell.

Ezenkívül egy olyan életszemléletet tanultam, hogyha valamit akarsz, akkor azt jobb elkezdeni, nem pedig várni rá. Én például így voltam a gitározással. Nagyon szeretnék gitározni, de mindig úgy voltam vele, hogy úgysincs időm, mert tanulni kell. De most már nem! Eldöntöttem, hogy még idén megtanulok gitározni, szóval most már eltéríthetetlen vagyok a célomtól.

Ki az, akinek javasolnád a LEAF tábort?

Szerintem B1-es angol szinttől már lehet kezdeni. Az a lényeg, hogy alkalmazkodó legyél, mert gyorsan változhatnak a helyzetek, nehéz mindig megfelelni a kihívásoknak, későn fekszel, korán kelsz, egész nap dolgozol. Ez olyan, mintha munkába mennél. Magabiztosságot és szívósságot igényel. Annak ajánlom, aki nyitott a világra, az új dolgokra és az új szemléletekre. Fontos, hogy legalább minimálisan empatikus legyél, mert barátok nélkül három hétig nem lehet meglenni. Igazából ennyi teljesen elég ahhoz, hogy elkezdd a tábort és mire befejezed, már annyi dolgot meg fogsz tanulni, hogy teljesen meg fogsz változni az események folyamán.

És a szüleid mit szóltak, amikor visszakaptak a tábor után? Ők mit vettek észre rajtad?

Furcsállták, hogy egy gyereket engedtek el és egy férfit hoztak haza. Tényleg nagyon megnőttem, megkomolyodtam, már nem vagyok annyira gyerek, hiszen teljesen önállósodnom kellett, mert különböző problémákra megoldásokat kellett találnunk. Rengeteg mindenben fejlődtem, sok új dolgot tanultam és mindez a javamra szolgált.

Kapcsolódó Fellow
Kapcsolódó csoportfacilitátor
Göntér Mónika