Szabó László

Pénzügyi Igazgató, Szakmai coach és mentor

Kutatási, illetve főbb tevékenységterület: közgazdaságtan – személyiség fejlődés

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
A keretek legyenek lehetőleg jól definiálva, a lehetőségekhez képest ösztönözze a projekt a mentoráltakat a kellő kitartásra, remélem, hogy igen érdekes és izgalmas projekt lesz.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Nem volt, de volt egy két jó tanárom, főnököm, akik sokat segítettek a pályámon.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?

  1. Könnyebben megtalálják azt a területet, amit igazán szeretnek, és amiben tényleg jók lehetnek.
  2. Segíthetnek megismerni, hogy melyek igazán az erősségeik és azt miképp tudják fejleszteni.
  3. Segíthetnek ráismerni, hogy milyen területeiket kell fejleszteni, amelyek fontosak lehetnek a további tanulmányaik során.
  4. Segíthetnek abban, hogy milyen szociális készségeket szükséges minél korábban elsajátítani annak érdekében, hogy sikeresek lehessenek a leendő pályájukon.

 

További gondolatai:
Egy új ember, széles látókörrel és nyitottsággal sokat segíthet azt meglátni, hogy az ablak nagyobb, a lehetőségek szélesebbek és a világ kisebb, mint azt gondolják. Ja és azt, hogy tényleg nincsenek egyedül. 

 

Mentorálási tevékenység

• karriertanácsadás (pályabemutatás, lehetőségek és nehézségek, szakmai irányvonalak, szakmai kapcsolatok kiépítésének támogatása)
• életvezetési tanácsadás (személyes támogatás, segítő beszélgetés)
• kommunikációs és kapcsolatépítési készségek fejlesztése (a szakmai érvényesülést elősegítő készségek szisztematikus fejlesztése)

Ajánlott irodalom, publikációk

Ken Wilber: Integrál szemlélet - egy viszonylag tiszta gondolkodási keret

Vámos Miklós: Apák könyve - ebből egy kicsit meg lehet érteni belőle, hogy mit hozunk a családunkból és hogyan.

Frederic Forsight: Sakál napja - egy mesterlövész precíz felkészülése A feladatra.

Heminyway: Búcsú a fegyverektől - a kedvenc könyvem volt 14 évesen, most újra fogom olvasni 

Dan Millman: A békés harcos útja - miért fontos az önismeret és a kitartás   

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - másik kedvencem, egy történet a tudni akarásról és egy szellemileg visszamaradt ember szeretetéhségéről

Pears Paul Read: Életben maradtak, arról, hogy mindent ki lehet bírni – egy Andokban lezuhant repülőgép túlélőinek története

Megjegyzés / üzenet a leendő mentoráltaknak

Tudom, hogy jó és tehetséges vagy, és tudom, hogy tudok segíteni könnyebben elérni a céljaidat.