Dr. Várőri Tímea

tanár

Kutatási, illetve főbb tevékenységterület: antik filozófiatörténet

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Szeretettel foglalkozom kiemelkedő képességű fiatalok fejlesztésével. Többek közt azért is, mert boldog vagyok, ha átadhatom az alkotás örömét, továbbá azért is, mert tőlük valódi inspirációt kapok, mint aktív kutató.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Természetesen, egyetemista koromban már igen korán „kiválasztott” egy antik filozófiával foglalkozó tanárom, aki gyakorlatilag elsőéves koromtól egészen a doktori disszertációm megírásáig kísérte a fejlődésemet. Mindig hitt a képességeimben, és biztatott a magasabb tudás megszerzésére.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Egyrészt fontos a szakmai iránymutatás, másrészt tapasztalataim szerint a tehetséges emberek egyúttal érzékenyebbek is, így lelki támaszként is kell időnként egy „mester”.

További gondolatai:
Véleményem szerint a filozófia és a filozofálás minden magas szintű szellemi kreativitás alapja. Mi az, amit adhat?  Pengeéles logika, korrekt, tudományos stílusú érvelő képesség, továbbá széles spektrumú tájékozódási horizont a világ dolgairól, az ember lényegéről.
Saját filozófiaoktatási programomban törekszem az önismeret, emberismeret fejlesztésére, és a filozofálás pszichológiai alapjainak feltárásán túl lényegében a pszichológia történetével is foglalkozom.

Mentorálási tevékenység

• szakmai/tudományos tanácsadás, támogatás (kutatási programba való bevonás, egy adott tudományterület részletes bemutatása)
– kutatási terület: az ókori görög filozófia és tudomány (matematika, kozmológia, fizika, biológia) története.
• egyéb: Az emberismeret, pszichológia története a filozófiatörténetben

Ajánlott irodalom, publikációk

honlapom: http://filoszofi.hu

itt mentorálással kapcsolatban: http://filoszofi.hu/mentor.html

tudományos tevékenységemről: http://filoszofi.hu/tudom.html

Megjegyzés / üzenet a leendő mentoráltaknak

Kedvenc grafitim: Ha az élet nem lehet hosszabb, hadd legyen szélesebb!

Mentoráltak