Dániel Tünde

designer

Kutatási, illetve főbb tevékenységterület: formatervezés

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre? 
Szívesen osztom meg saját tapasztalatomat azokkal a nálam fiatalabbakkal akik ezen a pályán szeretnének érvényesülni.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Az egyetemi éveim alatt szerencsém volt olyan inspiráló emberekkel találkozni, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kitartottam a céljaim mellett. Közülük külön kiemelném Prof. Stefan Lengyelt, aki évtizedes tapasztalatával és kapcsolataival támogatott többek között engem is abban, hogy sikeres formatervezővé váljak.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Szerintem a hivatásukban már sikereket elért embereknek már-már kötelességük, hogy a fiatalabb generációt támogassák és inspirálják saját álmaik és céljaik megvalósításában. Csak úgy tud valaki a leghatékonyabban felkészülni egy pályára, ha olyanoktól tanul, akik már maguk is tapasztalatot szereztek az adott területen.

Mentorálási tevékenység
  • szakmai/tudományos tanácsadás, támogatás (kutatási programba való bevonás, egy adott tudományterület részletes bemutatása)
    4 éve dolgozom Németországban járműtervezőként, formatervezőként olyan vezető autómárkák stúdióiban, mint a Mercedes, Volkswagen vagy jelenleg az Audi. 
Mentoráltak
Kapcsolódó hírek

Egy jegyet a CERN-be, legyen szíves!

3 nap, 28 magyarral a francia és angol nyelv, illetve a fizika erdejében. Mit mondhatnék, remekül mulattunk. Olyannyira, hogy rövid idő elteltével már talán nem csak a helyiek, de mi is úgy éreztük, mintha már régóta ismernénk egymást.