Major Ábel

18 éves
Nyékládháza

Jelentkezésem célja
A programban megtetszett, hogy a Fellow-k mentori és szakmai támogatást kaphatnak, érdeklődési területeiknek megfelelően, így fejleszthetik képességeiket, és egy közösséget hozhatnak létre.

 

Terveim a következő egy évre
Szeretnék felfedezni lehetőségeket, kapcsolatokat kialakítani, olyan képességekre szert tenni, melyek segíteni tudnak a jövőben, a pályaválasztásban és sikereimben.

Amiben fejlődni szeretnék
Legfőképpen a szakmai (biológia, kémia) területeket érintő képességekben, pl. kutatás (tárgyi tudás, módszerek), szakmai előadások és publikációk (retorika).

A beválogatás legérdekesebb része
A kognitív képességeken alapuló tesztek kitöltése mellett személyiséget érintő kérdésekre is válaszolni kellett, illetve a motivációs teszt kitöltését is érdekesnek találtam.

Ilyennek képzelem magam húsz év múlva
Pályaválasztásomtól függetlenül, szeretnék tudományos területen elhelyezkedni (pl. kutató laborban), ott eredményesen egy csoport tagjaként dolgozni, publikációt írni, előadásokat tartani, vagy tanítani.

Kedvenc szabadidős tevékenységeim
Szeretek közösségben lenni, a barátaimmal minőségi időt eltölteni. Érdekel még az informatika (leginkább 3D tervezés, programozás).

Csoportfacilitátor