Kis Andrea

27 éves
Debrecen

Junior Mentor

Jelentkezésem célja
Egyrészt a saját továbbfejlődésem lehetőségét láttam a programban, másrészt pedig a nálam fiatalabb tehetségeknek nyújtható útmutatásban remélem hasznossá tenni magam.

Terveim a következő egy évre
Szeretném több területről származó szakmai tudásomat összehangolni és utat találni a társadalom számára is hasznos fejlődés felé. Kicsit csapongó lelkesedésemet tervezem egy irányba terelni.

Amiben fejlődni szeretnék
Design és pszichológia, branding - határterületeken szeretném megtalálni/megvalósítani a számomra testhezálló kutatásokat, vállalkozási és társadalmi haszonnal bíró projekteket.

A beválogatás legérdekesebb része
Már az első körben olyan szempontok szerepeltek, melyekkel eddig egyetlen programon sem találkoztam ilyen komplex egészet alkotva. Ezúttal számítottak a startup tapasztalatok, eredmények, intelligencia stb.

Ilyennek képzelem magam húsz év múlva
Valószínűleg teljesen mást fogok csinálni, mint most. Valószínűleg sokadik saját vállalkozásomat fogom igazgatni, vagy politikai pályán próbálom az ország fejlődését segíteni.

Kedvenc szabadidős tevékenységeim
Sokszor ugyanazt csinálom, mint az egyetemen/munkaidőben: tanulás, kutatás, designtervek, olvasás és írás. Alkalmanként asztali szerepjáték.

Előadások, publikációk

  • Andrea Kis, Dicecal - Chois Gallery Magazine vol. 34. (April, 2016.)

 

Mentori bemutatkozásom:
Jelenleg a Debreceni Egyetem pszichológia szakán tanulok és kutatok. Már végeztem informatika szakon szintén az egyetemen és grafikusként a Debreceni Művészeti Akadémián. Kutatással 2010 óta foglalkozom az egyetem tehetséggondozó programjának keretei között - eleinte a digitális közeg olvasásra gyakorolt hatásaival foglalkoztam, jelenleg társadalmi célú reklámok hatásmechanizmusait kutatom.

Egyetem mellett alapítottam meg a vállalkozásaimat (RavenJuice, Webtapasz, saját grafikai stúdió) és tíz éve vezetem férjemmel közösen Mentálcsavar Klub névre hallgató baráti körünket. Ennek keretei között foglalkozom rendezvényszervezéssel; elsősorban fiataloknak (14-35 év) szervezünk főleg szerep- és társasjátékos témájú nyári táborokat, versenyeket, találkozókat, játéknapokat.

Gondolataimmal több helyen találkozhattatok; jelentek meg szakpublikációim és novellám is nyomtatásban és több blogon vagyok/voltam társszerző. 2015-ben ezüst díjat hoztam haza az olasz A'Design Awards design versenyről, ugyanebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy az év designere díjra jelöltek, majd a Design and Design francia díjat is elnyertem - erről is tudok mesélni. A tanulmányaimat egy nemzetközi ösztöndíj elnyerése okán az USA-ban folytatom 2016 szeptemberétől, így a csereprogramok kapcsán is tudok segíteni az érdeklődőknek.

A fentiek alapján talán látható, hogy igen sokrétű az érdeklődésem és nincsen egy konkrét fókuszom. Jelenleg is rengeteg téma foglalkoztat, szívesen beszélek bármiről, ami a fentiek vagy az előadástémáim alapján foglalkoztathat titeket. :)

Mentorálási területek:
Alapjában véve bárkivel szívesen foglalkozom, aki úgy érzi, hogy tőlem kaphat segítséget valamilyen téren. Természetesen a legtöbbet talán olyan fiataloknak tudnék segíteni, akik hasonlóak hozzám érdeklődésükben/családi helyzetükben (ez alatt értendő: engem tizenéves koromban a családom nem támogatott a tehetségem kibontakoztatásában), így nekik javaslom elsősorban a megkeresésemet. Korosztály szempontjából nem adnék meg korlátot, de a témáim nagyobb része talán 14-16 éves kortól lehet érdekes.

Előadás témái:
- marketing alapok (személyes brandépítés alapjai vagy kisvállalati marketing, meggyőzési módszerek... stb.),
- grafika és design (ezen belül a 3D grafikán és mozgóképen kívül szinte bármi, ami a szakmához tartozik: hol lehet tanulni, hogy érdemes elkezdeni, mik az elméleti és gyakorlati alapok (logótól a tipográfián és webdesign-on keresztül a stock képekig), versenyekről, trendekről, karrierlehetőségek... stb.),
- család, tehetség, motiváció (hogy függ össze, mikor jó és mikor rossz az, amit a családunktól kapunk ilyen téren, hogyan lehet a rosszat kezelni és motiváltak maradni - pszichológiai megközelítés (család és tehetséggondozás, coping, motiváció), igény esetén saját tapasztalatokkal kiegészítve)
- pszichológiai tanulmányok (hogyan kell ezt elképzelni, miket tanulunk, miért jó, karrierlehetőségek, egy-két érdekes példa az eddigi tanulmányaimból, a Debreceni Egyetem bemutatása)
- politika és társadalom másképpen (kapitalista képviseleti demokrácia és alternatívái, gender kérdések a matrilineáris társadalmak szemszögéből, neuroplaszticitás és a legfiatalabb generációk)

Csoportfacilitátor
 
 
Kapcsolódó hírek

Boldogságmorzsák

A II. projekt elkészítése során az volt a feladatunk, hogy keressünk egy olyan jelenséget a környezetünkben, ami bosszant minket és meg akarjuk őket változtatni. Most a kezdő lépésektől, a témaválasztástól egészen a megvalósításig, illetve a jövőbeni terveinkig szeretnénk bemutatni a projektünk folyamatát.

Témaválasztás és célkitűzés

Kockalendár évről évre

Kis Andrea Junior Templeton Fellow-nk 2017-ben már negyedik alkalommal adja ki a számára egyik legkedveltebb alkotását: a Kockalendárt. A magyar közönség számára egyelőre még nem nyitotta meg a rendeléseket, azonban rövid összefoglalójában most arról a mai napig tartó folyamatról olvashatunk, ahogy a Kockalendár alakult és fejlődött. 

A média üzenete az univerzális és időtlen szépségről

Az alábbiakban egy angol nyelvű szakmai cikket olvashatunk Kis Andrea Junior Templeton Fellow-nktól. Publikációjában a különböző szépségápolási termékek reklámjának, üzeneteinek tükrében, a szépség és az életévek kapcsolatát vizsgálja, mely alapján további társadalmi és kulturális kérdések is elemzésre kerülnek.

A rövidtávú vizuális emlékezet vizsgálata

Az alábbiakban Kis Andrea Junior Templeton Fellow szakmai publikációját olvashatjuk, melyben az emlékezet működésének és kapacitásának tanulmányozáshoz kapcsolódó kvantitatív vizsgálatát mutatja be.

Grafikai programok kezdőknek

Kis Andrea Templeton Fellow graikusi szakmába enged betekintést nekünk, mellyel kapcsolatos írásait két blogbejegyzésében is olvashatjuk. Az első részben a grafika és a fogalmi nehézségeket foglal össze, majd ingyenes grafikai programokat ismertet. A második bejegyzésben a kiadványszerkesztés alpajaival ismerkedhetünk meg. 

Második helyezést ért el Kis Andrea az International Design Awards formatervezési versenyen

Saját blogján számol be Kis Andrea Templeton Fellow a Kockalendár elnevezésű dizájnterv újabb sikeréről, mellyel együtt összesen négy nemzetközi elismeréssel büszkélkedhet már.

Egy Fellow esete a Debreceni Járásbírósággal

Kis Andrea tehetséges dizájner magára vonta a Hajdú-Bihari Nalpó figyelmét, amikor húszezer jelentkezőből több körös kiválasztási folyamatot sikeresen teljesítve bekerült a 315 Junior Templeton Fellow közé. Miután a fiatal, kreatív művésszel izgalmas interjú jelent meg a regionális médiumban, Andrea nem más kereste meg, mind a Debreceni Járásbíróság...

Megkezdődtek a Junior mentori munkák a Programban

Íme, egy kölcsönösen fejlesztő együttműködés egyik első, közhasznú terméke

Húszezer magyar tehetség között tűnt ki a debreceni dizájner

Világmegváltó közösséget keresek, irányt és megerősítést – foglalta össze Kis Andrea, miért vette a bátorságot, hogy jelentkezzen a Templeton Programba, amelytől húszezer tehetséges magyar fiatal várt hasonló kapaszkodókat. A 26 éves debreceni grafikust három fordulóban, – a szakmai önéletrajz, publikációs lista elbírálása, IQ-teszt, motivációs levél és személyes interjú után – beválasztották az ország 315 Junior Templeton Fellow-ja közé. Most szeretne tenni valamit a bolygóért, ami életterünknek rendeltetett.

 

Kis Andrea: Junior Templeton Fellow

Március 12-én, szombaton ünnepélyes keretek között felavatták az első magyar Junior Templeton Fellow-kat, köztük engem is. Három bejutási forduló (szakmai önéletrajz és publikációs lista elbírálása, IQ teszt + motivációs levél + eddigi eredmények és sikerek, személyes interjú) után 20.000 jelentkező közül 217-en a 10-19 éves és 98-an a 20-29 éves korosztályból kerültünk be az egy éven át tartó országos tehetséggondozó programba. Lessetek meg minket a program honlapján.