Kabos Eszter

20 éves
Cambridge (Egyesült Királyság)

Jelentkezésem célja
Régóta úgy éreztem, hogy egy szakmai mentor, tapasztalt szakember sokat tudna segíteni, nagyban tudná formálni az elképzeléseimet saját példájával.

Terveim a következő egy évre
Az alapképzés befejezése mellett szeretnék szakmai tapasztalatot szerezni, minél több területbe belátást nyerni, és a nekem való mesterképzést és későbbi karrierlehetőséget megtalálni.

Amiben fejlődni szeretnék
Döntéshozási képességben, a lehetőségeim feltérképezésében, átlátásában szeretnék fejlődni, illetve a soft skillek területén.

A beválogatás legérdekesebb része
Az utolsó körben egy pszichológus segítségével beszélhettem át, hogy mit kaphatok ebből a programból. Maximális segítséget kaptam, hogy megismerjem a lehetőségeimet.

Ilyennek képzelem magam húsz év múlva
Magyarországon a közszférában vagy a vállalati szektorban egy olyan pozícióban, ahol maximálisan ki tudom használni a képességeimet, ami minden nap kihívást jelent.

Kedvenc szabadidős tevékenységeim
Szeretek utazni, olvasni és sportolni. Sportok közül a kedvencem a tánc és a tenisz

Csoportfacilitátor
 
 
Kapcsolódó hírek

Hírek Fellow-któl az ECHA hivatalos kiadványában: Kabos Eszter

Az ECHA (European Council for High Ability) hivatalos kiadványának aktuális számában megjelent Kabos Eszter Junior Templeton Fellow-nk cikke, melyben a 2016. szeptember 21-22. között Dániában megrendezett "Pathways to Peace and Justice" konferenciáról, egy személyes beszámoló keretében olvashatunk.

A teljes cikk lejjebb olvasható.

Pathways to Peace and Justice - Konferencia a békéért

Szeptember 21-22. között került megrendezésre a Pathways to Peace and Justice konferencia Dánia Gribskov nevű térségében. A következőkben Kabos Eszter Templeton Fellow beszámolóját olvashatjuk.

A Pathways Project első nemzetközi Pathways to Peace and Justice című konferenciáján vehettem részt szeptember végén, mely a 193 nemzet által az ENSZ-ben elfogadott 17 Sustainable Development Goals (SDG) egyikére, a békére hívta fel a figyelmet.