Hajnal Miklós

21 éves
Budapest

Junior Mentor

Jelentkezésem célja
Kalandvágyból és kíváncsiságból jelentkeztem. Egy ilyen közösségben motiváltnak érezhetjük magunkat arra, hogy olyan készségeinket is fejlesszük, amelyeket egyébként nem hittünk volna fontosnak.

Terveim a következő egy évre
Elsősorban a diploma megszerzésére koncentrálok, melytől még szakdolgozatom megírása, egy szakmai gyakorlat Brüsszelben, és hét vizsga választ el, emellett angliai magyar szervezetek együttműködéseit segítem.

Amiben fejlődni szeretnék
Nem könnyű ezt leszűkíteni, hiszen a legtöbb készséget egy életen át fejleszthetjük, számomra jelenleg azonban az érzelmi intelligencia kiemelten fontos.

A beválogatás legérdekesebb része
A világ minden pontjáról jelentkeztek tehetséges magyar fiatalok, és a szervezők ezt rendkívül felkészülten kezelték.

Ilyennek képzelem magam húsz év múlva
Remélhetőleg akkor már otthon élek, és a külföldi szakmai tapasztalataimra építve mind hazai, mind nemzetközi szintű gazdasági és szociális problémák megoldásán dolgozom.

Kedvenc szabadidős tevékenységeim
Sportokat illetően jelenleg a kollégiumom csapatában való evezés köt le a leginkább, emellett versenyszerűen vitázom és készítek fel középiskolás vitázókat.

 

Mentori bemutatkozásom:
Jövőre végzek az Oxfordi Egyetem filozófia, politika és közgazdaságtan szakán. Korábban Berlinben a Globális Közpolitikai Intézetben és Budapesten a CEUban szereztem szakmai gyakorlatot, idén nyáron a Google brüsszeli marketing csoportjában dolgozom. Továbbá aktívan vettem részt a versenyszerű vitázás hazai terjesztésében és az ehhez szükséges készségek fejlesztésében elsősorban középiskolások körében. Szakdolgozatom témája a korrupció súlya a politikai jelöltek mérlegelésében.

Mentorálási területek:
15-19 évesek, pályaválasztás, egyetemi felvételi, témába vágó tanulmányi versenyek, kapcsolódó készségek (kritikus gondolkodás, problémamegoldás) fejlesztése.

Csoportfacilitátor