Fölsz Hanna

18 éves
Budapest

Jelentkezésem célja
Azért jelentkeztem, hogy egy intellektuálisan stimuláló közösség tagjaként foglalkozhassak azzal, ami érdekel.

Terveim a következő egy évre
2016 őszén kezdem az egyetemet. Ha minden jól megy, alkalmazott közgazdaságtant fogok tanulni.

Amiben fejlődni szeretnék
Szeretnék tapasztalatot gyűjteni a kutatás területén, elmélyülni egy témában. Örülnék, ha lehetőségem nyílna a csoportos projekteken keresztül a csoportmunkában fejlődni.

A beválogatás legérdekesebb része
Sok nagyon különböző tesztet oldottam meg. Ezenfelül tetszett, hogy az interjún arról beszélhettem, ami jelenleg foglalkoztat.

Ilyennek képzelem magam húsz év múlva
Közgazdászként, kutatóként. Jelenleg úgy érzem, hogy az országok közötti, illetve az országokon belüli gazdasági egyenlőtlenségek problémájával szeretnék foglalkozni.

Kedvenc szabadidős tevékenységeim
Legfőbb hobbijaim a sport (úszás, tenisz) és az olvasás (mind szépirodalmi, mind szakmai könyveket szívesen olvasok). Emellett szeretek színházba, múzeumba járni.

Csoportfacilitátor